dermatron_logo

I. Népegészségügyi Konferencia 2010.

2010. április 20-án elkezdődött Magyarország legnagyobb humanitárius átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja 43 szakmai szervezet összefogásával Európai Uniós irányelvek alapján. Az Európa Nemzeti Egészségvédelmi Program (European National Helathcare Program) által és a Magyar Orvostársaságok és Egyesületek Szövetsége (MOTESZ) által koordinált Szív és érrendszeri betegségek, megelőzésének és gyógyításának Nemzeti Programjával konszenzusos együttműködésével valósul meg a programsorozat.

Az országos szűrőprogram megnyitó rendezvényének Eger adott helyet ahol már kora reggel zsúfolásig megtelt a Hotel Eger Park elzárt terület. A tömeg jelezte, hogy óriási igény van a most induló program sorozatra.

A program szakmai bizottsága elmondta, hogy a program 2010-2020 között éves szinten, 125 helyszínen végez átfogó vizsgálatokat, prevenciót és életmód tanácsadást, érintve ezzel fiatalokat, családosokat, nyugdíjasokat és mindenkit, aki fontosnak tartja az egészségét. A programot ajánljuk, mindazoknak, akik szeretnének egy átfogó vizsgálatot egészségi állapotukról mindezt egy helyen és egy időben, azonnali kiértékeléssel, a 10 éves programidőszak alatt folyamatos ellenőrzési lehetőséggel. Természetesen azoknak is akik számára fontos a megelőzés és szeretnék megismerni az egészséges életmóddal kapcsolatos lehetőségeket.

A program célja:

Átfogó, teljes képet alkotni a magyar lakosság egészségügyi állapotáról.

Hosszútávon (2010-2020) mérhetővé és dokumentálhatóvá tenni a magyar lakosság egészségi állapotának változását, és a változás irányát

A lakosság helyszíni tájékoztatása a jelenlegi egészségi állapotáról

Figyelemfelhívás az egészség megőrzésének valamint a betegségek megelőzésének fontosságáról.

Pontos, anonim reprezentatív adatok gyűjtése.

A program a 21 vizsgálat mellett, külön figyelmet fordít a társadalom egészségét fenyegető káros jelenségekre: dohányzás, alkohol, a mozgásszegény életmód, helytelen táplálkozás, elhízás melyek életmód tanácsadással megelőzhetőek. Az életmód tanácsadás részeként a program szakmai és civil szervezetek együttműködésével érinti és bemutatja a lakosság részére az elsősegély nyújtás főbb elemeit az újraélesztéstől az otthoni égési sebek ellátásáig. Segít megismerni és megelőzni a lakosság részére olyan a Magyar társadalmat kiemelten érintő jelenségeket: mint a szív és érrendszeri megbetegedés, szívinfarktus, magas vérnyomás, cukorbetegség, magas koleszterin, légúti megbetegedések, asztma és allergia, dohányzás, és nem utolsó sorban az elhízással kapcsolatos prevenciót. Bemutatva az egészséges táplálkozás lehetőségeit, a pihenés, rekreáció és wellness egészségtudatos életmódot.

Dr. Rácz Jenő, a Magyar Kórházszövetség elnöke elmondta, hogy hazánkban a várható élettartam messze elmarad az európai uniós átlagtól. Idén azzal is szembe kell néznünk, hogy a lakosság száma 10 millió alá apad. Hangsúlyozta, hogy ideje átfogó, teljes képet alkotni a magyar lakosság egészségi állapotáról, s hosszú távon mérhetővé, dokumentálhatóvá tenni egészségi állapotunk változását, annak irányát. Annál is inkább szükség van erre, mert a jelenlegi válságból csak ép, egészséges emberekkel lehet kilábalni. Ehhez nélkülözhetetlen a szemléletváltozás, miszerint a megelőzésre jóval nagyobb hangsúlyt kell helyezni.

Képek I. Népegészségügyi Konferencia 2010