dermatron_logo

VIII. Népegészségügyi Konferencia 2017.

A hagyományokhoz híven immáron nyolcadik alkalommal az idén is megrendezésre került a Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogram (MÁESZ) 2010-2020 rendezvény sorozat évadnyitó Népegészségügyi Konferenciája. A Program 74 szakmai szervezetből álló szakmai és koordinációs bizottsága évente rendezi meg Népegészségügyi Konferenciáját, amelyen a Program aktuális periódusára vonatkozó irányelvek, valamint a programtematika került kidolgozásra és elfogadásra. A rendezvényen a résztvevők megismerkedhettek szakmai előadások keretein belül az előző évek eredményeivel, valamint a soron következő évad Újdonságaival. Az idei esztendő mérföldkő, azaz Jubileumi év a Program életében, hiszen országosan 1315 helyszínen 5 millió elvégzett vizsgálatot tudhat maga mögött.

A téma fontosságára való tekintettel a konferencia teltházas környezetben zajlott. Az eseményen részt vettek programban résztvevő 74 szakmai és civil szervezetek vezetői, az Emberi Erőforrások Minisztériuma Egészségügyért Felelős Államtitkárság, Sportért Felelős Államtitkárság, Család- es Ifjúságügyért Felelős Államtitkárság, Szociális ügyekért és Társadalmi felzárkózásért Felelős Államtitkárság, Emberi Erőforrások Minisztériuma, Család és Népesedéspolitikai Főosztály, Földművelésügyi Minisztérium, Élelmiszerlánc- felügyeletért Felelős Államtitkárság, Parlamenti Államtitkárság, az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat Országos Tisztifőorvosi Hivatal a Nemzeti Egészségfejlesztési Intézet az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet az Országos Alapellátási Intézet, az ORFK Rendészeti Főigazgatóság Közlekedésrendészeti Főosztály és a World Health Organization (WHO) - Egészségügyi Világszervezet vezetői, vezető tanácsadói és a közel 50 stratégiai partner képviselői.

A 157 fős szakmai konferencián ünnepélyesen került a 2017 évad kihirdetésre, a himnuszt követően bemutatásra került a Sikeresen teljesült 1000+ helyszín - Sikeresen elvégzett 5 millió vizsgálat (2010-2011-2012-2013-2014-2015-2016) eredményei, tapasztalatai, több szakmai előadás kíséretében. A konferencián kidolgozásra és elfogadásra került a 2017. évad szakmai protokoll, kivitelezési terve, és a kapcsolódó szakmai programok összekapcsolása. A Program 2017-ben is szorosan igazodik a kormányzat Nemzeti Együttműködés Programjához.

A konferencia keretében bemutatásra került az Európa Unió Európai Regionális Fejlesztési alap támogatásával megújult Új eszközökkel felszerelt speciális szűrőállomás, Új korszerű vizsgálati eszközök, Új 2017-tól elérhető bővített Apple fejlesztés, 9 iPad Air monitoron diagnosztizálni kívánt területek bemutatására létrehozott fejlesztés, valamint a kamion előtti területen az Új életmód sátrak, közel 30 Életmód Pont valamint a kibővített látványos anatómiai bemutató, és a világviszonylatban is egyedinek számító Ismert meg az Emberi Testet Virtuális 3D Anatómiai Mozi Sátor, Samsung Gear VR virtuális szemüvegek bővített tartalommal, melyek közel 200 helyszínen lesznek elérhetőek a magyar társadalom részére 2017 évadban. A szakmai programot a fogadást megelőzően idén is elegáns megleptetés műsorok zárták.

Programfüzet VIII. Népegészségügyi Konferencia 2017.

Képek VIII. Népegészségügyi Konferencia 2017.