dermatron_logo

Magyar Gyógyszerészi Kamara Országos Patikanap Megnyitó

Az elmúlt tizenöt év során Országos Patikanapok jelentősége folyamatosan növekedett és célkitűzéseik is folyamatos fejlődésen mentek keresztül. A gyógyszertárak által nyújtható szolgáltatások bemutatása és megismertetése mellett új, szakmailag indokolt törekvések is megjelentek. A Patikanaphoz kapcsolódóan indul el minden évben az a szakmai program is, amely az azt követő hónapokban a gyógyszerészek népegészségügyi aktivitásának fókuszába kerül. Az idei téma a „Komplex gyógyszertári adherencia-fejlesztő program” indítása. A program célja a betegek gyógyszerhasználati együttműködésének erősítése. A Kormány elkötelezett a tekintetben, hogy a magyar patikák a magyar gyógyszerészek kezében maradjanak” – tolmácsolta dr. Hankó Zoltán, az MGYK elnöke Nyitrai Zsolt kiemelt társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki megbízott írásos szavait. A köszöntő levélben a miniszterelnöki megbízott hangsúlyozta, hogy továbbra is elkötelezettek a gyógyszerészek mellett, közös eredménynek tekintik, hogy kivezették a szakmát a liberalizáció okozta károkból. Kiemelte a Kamara és Kormány közti együttműködés jelentőségét. Az eseményen a gyógyszertár előtt Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramjának keretében több száz felnőtt és gyermek ismerhette meg az egészséges életmód lehetőségeit.