dermatron_logo

Prof. Dr. Kásler Miklós Emberi Erőforrások Minisztere, Lezsák Sándor a Magyar Országgyűlés alelnökének látogatása

A látogatáskor az emberi erőforrások minisztere hangsúlyozta: az egészségben eltöltött évek számának és ezen keresztül a magyar emberek átlagos élettartamának növeléséhez új szemléletre van szükség. El kell kerülni azokat az egészségkárosító körülményeket, amelyek rontják az egészséget és ezáltal betegségek kialakulásához vezetnek. Kijelentette, a testi és lelki harmónia helyreállítását végző egészségügy számos tényezője közül a legfontosabb az alapellátás, az az egészségügyi ellátóhely, ahová a beteg először tud fordulni, itt lehet elvégezni a legalapvetőbb vizsgálatokat, amelyek kiértékelésével el lehet jutni a diagnózisig, esetenként el lehet kezdeni a gyógykezelést is úgy, hogy a betegnek nem kell elhagynia a lakóhelyét, hanem a szükséges leletek „utaznak”, akár digitálisan úton. Lezsák Sándor az Országgyűlés alelnöke szerint a legfontosabb, hogy „az ember, az emberi erőforrás testben, lélekben, tudatban és közösségi kapcsolataiban egyaránt egészséges legyen”. Dankovics Gergely a Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramjának programigazgatója a megelőzés fontosságára hívta fel a figyelmet, hogy minél több magyar állampolgár kortól, lakhelytől és foglalkozástól függetlenül részt vehet 2030-ig az ingyenes átfogó vizsgálatokon országosan mintegy 3000 helyszínen Magyarország legnagyobb mobildiagnosztikai központjában. Az eseményen ünnepélyesen átadták Kiskunfélegyháza új egészség központját és a rendelőhöz tartozó új BENU Gyógyszertárat. A rendezvényen több száz felnőtt vett részt az ingyenes szűrővizsgálatokon és a BENU Gyógyszertárak életmód standjain. Az utolsó tanítási napon is közel 600 gyermek vett részt Magyarország átfog egészségvédelmi szűrőprogramjának gyermek prevenciós programjában az „Utazás az egészség birodalmába”.